Hadköteleseket fogadó katonai szervezetek kijelölése |
Hadkötelezettség fennállása idején a sorozó központ megkeresésére az illetékességi területén bejelentett lakóhellyel rendelkező hadkötelesek személyazonosító, lakcím- és anyakönyvi adatainak pontosításában való közreműködés |
Halasztást nem tűrő esetben átmeneti jelleggel az élet és az anyagi javak védelméhez szükséges intézkedések elrendelése, és erről a település szerint illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szerve vezetőjének és a megyei, fővárosi védelmi bizottság elnökének haladéktalan értesítése |
Halasztást nem tűrő esetben, a helyben szokásos módon, átmeneti jelleggel, az élet és az anyagi javak védelméhez szükséges mértékben az állampolgárok kimenekítésének elrendelése a veszélyeztetett területekről, és erről a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve útján a Kormány haladéktalan értesítése |
Háromévente felülvizsgálja a települési polgári védelmi szervezet megalakítási tervét és intézkedik a szükséges módosítások átvezetésére |
Háromévente jelentés készítése az Országgyűlésnek és a Kormánynak a főbb természeti csapásokra és az ember okozta katasztrófákra kiterjedő kockázatelemzésekről, a katasztrófák elleni védekezésre történő felkészülés helyzetéről, illetve a védekezésről |
Határozatban elrendeli a munkahelyi polgári védelmi szervezet létrehozását a katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjének javaslata alapján |
Hatáskörébe utalt elektronikus információs rendszerekre vonatkozóan az osztályba sorolás és a biztonsági szint megállapításának ellenőrzése és az ellenőrzés eredménye alapján döntés meghozatala |
Hatáskörébe utalt elektronikus információs rendszerekre vonatkozóan engedélyezni az adott szervezetre irányadó besorolási szintnél alacsonyabb szintű besorolást |
Hatáskörébe utalt gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettség teljesítésének elrendelése |
Hatáskörébe utalt polgári védelmi feladatok ellátásának és az azokra történő felkészülés irányítása |
Hatósági határozattal dönt a katasztrófavédelmi célú gazdasági és anyagi szolgáltatások fővárosi szintű kijelöléséről, igénybevételéről |
Hatósági határozattal dönt a katasztrófavédelmi célú gazdasági és anyagi szolgáltatások kijelöléséről, igénybevételéről |
Helyszíni ellenőrzés végrehajtása a bejelentés-köteles szolgáltatóknál |
Hő- és füstelvezetés és a füstmentesítés kézi működtetésének biztosításával kapcsolatban egyeztetés lefolytatása |
Homlokzati mentési pontok helyével kapcsolatban egyeztetés lefolytatása |
Honlapján minden év január 31-ig közzéteszi a Nemzeti Minősítési Rendszert |
Honvédelemben közreműködő települési szervek tevékenységének összehangolása |
Honvédelemben részt vevő szervek honvédelmi feladatokra való felkészítésének összehangolása |
Honvédelemmel kapcsolatos kormányzati döntések előkészítése és a központi közigazgatási feladatainak ellátása, továbbá a Honvédség rendeltetésszerű, szakszerű és jogszerű működését meghatározó döntések meghozatala, e döntések végrehajtásának irányítása |
Honvédelmi ágazati sugárvédelmi szakhatósági közreműködés a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben |
Honvédelmi ágazati sugárvédelmi szakhatósági közreműködés a Modern Városok Program keretében megvalósuló, az állami repülések céljára szolgáló kecskeméti repülőtér közös (katonai-polgári) felhasználású repülőtérré fejlesztése érdekében szükséges beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben |
Honvédelmi ágazati sugárvédelmi szakhatósági közreműködés az Egészséges Budapest Program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben |
Honvédelmi bírság kiszabása |
Honvédelmi feladatok ellátása során a rendkívüli állapot, megelőző védelmi helyzet, szükségállapot, terrorveszélyhelyzet és váratlan támadás idején bevezetett intézkedések végrehajtása |