erdőgazdálkodás

Oldal típusa: tevékenység

Ezen az oldalon a címben jelzett tevékenységhez tartozó intézkedések listája található. Az egyes intézkedések hivatkozásként jelennek meg, amelyet megnyitva megtekinthető az adott intézkedés részletes adatlapja.

Intézkedések listája
A földalatti gomba faj állományának csökkenése miatt vagy egyéb fajvédelmi okból az ország egészére vagy egy részére a földalatti gomba gyűjtésének adott naptári évre vonatkozó korlátozása, illetve megtiltása
A földalatti gomba gyűjtési időszakának adott naptári évre, az ország egészére vagy egy részére, illetve adott gombafajra vonatkozóan a jogszabályban meghatározott időszaktól eltérő meghatározása
A földalatti gomba gyűjtési időszakát, gombafaját vagy területét korlátozó, illetve tiltó, fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatónak nyilvánítható határozata honlapján való közzététele
A fővárosi és megyei kormányhivatalnak a a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló kormányrendeletben, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak e kormányrendelet szerint hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekben a felügyeleti szervet megillető hatáskörök gyakorlása
A gazdálkodó kérelmére, ha még nem rendelkezik erdőtervvel és a területére az erdőtörvény hatályba lépése előtt készült körzeti erdőterv vonatkozik, az erdőterv megállapítása
A gazdálkodó kérelmére, ha még nem rendelkezik erdőtervvel és a területére az erdőtörvény hatályba lépése előtt készült körzeti erdőterv vonatkozik, az erdőterv megállapítása - fellebbezési eljárás
A jogosult erdészeti szakszemélyzet személyében bekövetkezett változás bejelentésének befogadása
A külön jogszabály szerinti zárlati károsítók terjedésének és felszaporodásának megakadályozásáról való gondoskodás
A megyei kormányhivatalok, valamint a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak erdészeti igazgatási feladat- és hatáskörének gyakorlásával összefüggésben a miniszter szakmai irányító jogkörei gyakorlásában való közreműködés
A megyei kormányhivatalok, valamint a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak erdészeti igazgatási feladat- és hatáskörének gyakorlásával összefüggésben az államháztartásról szóló törvény szerinti szakmai irányítása, valamint a törvényességi és szakszerűségi ellenőrzési hatáskörök gyakorlása
A műveleti lap saját példánya megsemmisülésének, megrongálódásának, elvesztésének vagy eltulajdonításának a jogosult erdészeti szakszemélyzet általi bejelentésének a befogadása
A nem az erdőgazdálkodónak felróható károkozás bejelentésének befogadása
A növényi, állati vagy fertőzést okozó egyéb szervezetek országos jelentőségű védett természeti területen található erdőterületen történő tömeges elszaporodása esetén az erdőgazdálkodót a szükséges védekezés elvégzésére kötelező döntés iránti eljárásban annak szakkérdéskénti vizsgálata, hogy az elvégeztetni kívánt védekezés a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek megfelel-e
A növényi, állati vagy fertőzést okozó egyéb szervezetek országos jelentőségű védett természeti területen található erdőterületen történő tömeges elszaporodása esetén az erdőgazdálkodót a szükséges védekezés elvégzésére kötelező döntés iránti eljárásban annak szakkérdéskénti vizsgálata, hogy az elvégeztetni kívánt védekezés a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek megfelel-e - fellebbezési eljárás
A rendészeti feladatokat ellátó személyek központi rendőrségi nyilvántartása számára a rendészeti törvényben meghatározott adatok közvetlen közlése az erdészeti hatóság által - fellebbezési eljárás
A rendészeti feladatokat ellátó személyek központi rendőrségi nyilvántartása számára a rendészeti törvényben meghatározott adatok közvetlen közlése az erdészeti hatóság rendészeti feladatokat ellátó tagja vonatkozásában
A személyes adatokat is beléértve adatok, illetve információk cseréje a 995/2010/EU rendelet végrehajtásával kapcsolatban kijelölt, hatáskörrel rendelkező hatóságokkal a faanyag-kereskedelmi lánc hatósági felügyelete körében
A telepítés végrehajtásának bejelentését követően a fás szárú ültetvény nyilvántartásba vétele és annak adatairól nyilvántartást vezetése - fellebbezési eljárás.
A telepítési feltételeknek nem megfelelően telepített vagy fenntartott fásítás faállományának teljes vagy részleges felszámolásának elrendelése
A telepítési feltételeknek nem megfelelően telepített vagy fenntartott fásítás faállományának teljes vagy részleges felszámolásának elrendelése - fellebbezés
A telepítési feltételeknek nem megfelelően telepített, felújított vagy fenntartott szabad rendelkezésű erdő faállományának teljes vagy részleges felszámolásának elrendelése
A telepítési feltételeknek nem megfelelően telepített, felújított vagy fenntartott szabad rendelkezésű erdő faállományának teljes vagy részleges felszámolásának elrendelése - fellebbezési eljárás
A természetes és természetszerű, valamint származékerdőkben, véghasználat esetében, termőhelyi, tájképvédelmi, talajvédelmi és erdőművelési okokból hagyásfák, facsoportok visszahagyása előírása
A természetes és természetszerű, valamint származékerdőkben, véghasználat esetében, termőhelyi, tájképvédelmi, talajvédelmi és erdőművelési okokból hagyásfák, facsoportok visszahagyása előírása - fellebbezési eljárás
A várható, erdőt érintő károsítások lehetősége és valószínűsége éves előrejelzésének az erdőgazdálkodók számára elektronikus formában hozzáférhetővé tétele