Az Alaptörvényben meghatározott feladatkörében eljárva az állami vezető számára feladatmeghatározás |
Az Alaptörvényben meghatározott feladatkörében eljárva az állami vezetőknek a feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésekről jelentéstételre vagy beszámolóra kötelezése |
Az alkotmányos szervek, az önálló szabályozó szervek és az autonóm államigazgatási szervek vezetőivel való kapcsolattartás koordinálása |
Az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzése |
Az állami vezetők állami vezetői szolgálati jogviszonyával kapcsolatos, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára által előkészített és felterjesztett okiratok aláírása |
Az egységes közigazgatási hatósági statisztikai rendszer kialakítása és működtetése |
Az ellenőrzött szerv szervezetétől függetlenül működő, elsősorban a közpénzek felhasználását, a nemzeti vagyonnal való gazdálkodást, annak megóvását, a közfeladatok hatékony, gazdaságos és eredményes ellátását vizsgáló tárgyilagos, tényfeltáró, következtetéseket levonó és javaslatokat megfogalmazó tanácsadó tevékenység |
Az EQUAL Közösségi Kezdeményezés fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés |
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa magyar delegációja tagjainak kijelölése során véleményezési jog gyakorlása |
Az európai területi társulás gazdálkodása körében jogellenes eljárás esetén szükéges intézkedések megtétele |
Az európai területi társulás gazdálkodása törvényességének ellenőrzése |
Az európai uniós forrásból, illetve az állam nevében kötött nemzetközi szerződés alapján finanszírozott egyéb programból nyújtott támogatás felhasználásának, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzata, elkülönített állami pénzalapok előirányzata felhasználásának, valamint a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek kormányzati ellenőrzése |
Az intézkedési tervekben foglaltak megvalósításáról a Kormány számára éves beszámoló készítése |
Az országgyűlési ülésszakok előkészítésével összefüggő kormányzati feladatok ellátása |
Az ügyfélbarát közigazgatás fejlesztése érdekében a közigazgatási szolgáltatások, és a hatósági eljárások korszerűsítésével, ésszerűsítésével kapcsolatos műveletek ellátása |
Azon alapítványok, közalapítványok ellenőrzése, amelyek felett az alapítói jogokat a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv gyakorolja, vagy az államháztartás központi alrendszeréből támogatásban részesülnek |
Azon ellenőrzések összevonása, amelyek tekintetében - az ellenőrzés helyének és időpontjának összehangolhatóságára figyelemmel - az együttes eljárás lehetséges |
Életkori korlát alól felmentés, ha a kormánytisztviselői kinevezés a külszolgálathoz kapcsolódó képviselet-vezetői megbízáshoz szükséges |
Európai uniós támogatásokra irányuló külső ellenőrzés |
Gondoskodás - a kormánymegbízott által meghatározott - belső szabályzatok elkészítéséről |
Gondoskodás - a kormánymegbízott által meghatározott keretek és feltételek között - a járási hivatalok szakmai feladatellátásáról |
Gondoskodás a fővárosi és megyei államigazgatási kollégium létrehozásáról, működéséről, ügyrendjének előkészítéséről |
Gondoskodás a jogszabályban előírt belső szabályzatok elkészítéséről |
Hatáselemzési rendszer kidolgozása és működtetése, valamint a minisztériumok hatáselemzési feladatainak és a jogi szabályozásából származó adminisztratív terhek csökkentésére irányuló kormányzati tevékenység végrehajtásának összehangolása |
Interpelláció miniszterelnök általi megválaszolása |